• CSODA GPORTAL.. Because we love them!


Kérlek hanyagoljátok a csúnya beszédet, mert arra senkinek sincs szüksége. Ne írjatok más nevében. Felőlem hírdethettek, de úgyse nézem meg akkor az oldalatokat, szóval nem igazán éri meg. :) Cserét nyugodtan kérhetsz, de előtte olvasd el az elit feltételeket.  Beszélgetni itt is lehet, vagy az oldal dolgain belül lévő társalgóban.

 


 

 

 

 

Tigris a bőröndben

A 31 éves nő a bangkoki Suvarnabhumi Nemzetközi Repülőtéren bukott le, amikor Iránba készült elutazni, csomagjában egy élő tigrissel. A biztonságiaknak szemet szúrt a nő jókora bőröndje, ami túl nagy volt, ezért gondok adódtak vele, mikor le akarta adni. Úgy döntöttek, röntgennel átvilágítják, és ekkor egy vették észre, hogy élőlény is van a csomagban. A két hónapos állatot elkábítva pakolták be és játékállatokkal - ironikus módon éppen plüsstigrisekkel - vették körbe. Az állat egy helyi természetvédelmi szervezethez került, ahol ellátják és megpróbálják kideríteni, a vadonból származik-e vagy fogságban tenyésztették. A nőt csempészet vádjával letartóztatták, és igyekeznek kiszedni belőle, pontosan hova és kinek akarta szállítani a tigrist. Chris R. Shepherd, a TRAFFIC nevű vadvédelmi szervezet egyik vezetője szerint a biztonságiaknak elismerés jár, amiért kiszúrták a tigriscsempészt, egyúttal reméli, hogy az eset rávilágít, mennyire nagy szükség lenne a csempészettel szembeni keményebb fellépésre. Bár pontos adatokat nem lehet tudni, a National Geographic szerint a vadállatok illegális kereskedelme lehet a legkifizetődőbb formája a csempészetnek. Emiatt például a Suvarnabhumi Nemzetközi Repülőtér biztonsági személyzete speciális tréningben részesült, ahol megtanulták, hogy szúrják ki a tömegben a csempészeket. Valószínűleg ennek köszönhető a mostani sikeres leleplezés is.

A szöveg a farm.hu-ról van!

 

   
   
 

MEGHÍVÁSOS!

Feltételek l Lekerültél?

 

 


Versenyek, hírdetések, táblák..

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.